Többször fenyegette a lebontás veszélye, míg tavasz végén sikerült teljesen leradírozni a térképről Virág Csaba egyik legfontosabb épületét a Budai Várban. Az építész egy másik ikonikus munkájának ugyanez a sors jutott, ezúttal egy Balaton-parti épület lebontása keltett teljes döbbenetet az építészek és a vitorlások körében.
Muszáj egy személyes szállal kezdenem. Mint olyan sok kisfiút, engem is érdekeltek gyerekkoromban a házak és a hajók. Az épületekről és a városokról később aztán könyvtárnyi irodalmat olvastam, a hajókat pedig egy idő után nem csak a partról bámultam, többé-kevésbé megtanultam őket vezetni is.
Aki érezte már azt, hogy milyen egy többtonnás hajót a hullámok között kis kézmozdulatokkal kormányozni, hogy milyen erők ébrednek a kormánylapáton, hogy milyen, amikor a szél belekap a vitorlába, és a hajó megindul, aki fröccsözött már a naplementében úgy, hogy napközben még a viharos szél dobálta a hajóját, nos, aki ezt látta-hallotta már, azt sosem ereszti ez a világ.