22 évvel a harmadik számozott folytatás után visszatért az első Playstation talán legnépszerűbb hőse, a sokak által egyszerűen lerókázott Crash Bandicoot, aki fajtáját tekintve ausztrál erszényesként igyekszik megmenteni trópusi világát az időben és térben egyaránt garázdálkodó Doktor Neo Cortextől és kompániájától. Cukiságfóliába csomagolt kín és szenvedés a jussa mindazoknak, akik alábecsülik a csetlő-botló hős kalandjait: a meseszerű külső alatt kőkemény platformjáték rejtezik.
Bevallom, gyerekként sokáig elkerültek a játékkonzolok, Playstationt is csak egy barátom mutatott nekem, kezdettől PC-hez, és ezzel együtt elsősorban stratégiai játékokhoz szokott gamernek. „Ennek a rókásnak a harmadik részét kaptam karácsonyra” – mondta Ádám, és előkapott egy TDK-lemezt.
Bizony, ez még abban a korszakban történt, amikor a bolti videójáték megvásárlásának gondolata idehaza Sátántól való aljasságnak tűnt („De hisz az drága! Abból egy hónapig eszünk, fiam!”), helyette még sokszor a hivatalos(nak csúfolt) boltok egy része is inkább játékmásolásból tartotta fenn magát. (Nem vicc, ismerem egy olyan helyet, ahol konkrétan számlát adtak a lemásolt játékról, még azt is ráírták, hogy „Need for S copy”.)
