Rekord mélypontra süllyedt a budapesti reptérről induló utasszállító járatok száma csütörtökön, összesen 13 gép száll fel Ferihegyről. Innen viszont talán már nem szakad tovább a forgalom.
A nagy visszaesés szeptemberben volt, jórészt a határzár miatt. Októberben a hónap első felében átlagosan 25 járat indult, a mostani mélypont a két ultrafapados törlései nyomán alakult ki. A Wizz Air már szeptemberben drasztikusat vágott, a járvány előtti tervek szerint ebben az időszakban 13 gépet reptetett volna a budapesti bázisról, ebből maradt kettő. De a múlt hét óta azok is nagyrészt a földön dekkolnak, a legtöbb napon 1, vagy 2 Wizz-gép indul csak el Ferihegyről. (A terjeszkedés viszont folytatódik a Wizznél, novemberben két gépes oslói bázist nyitnak, ahonnan három belföldi útvonalat is repülnek, nekirontva a SAS és a Norwegian duopóliumának.)
Mivel a Ryanair lassabban alkalmazkodott a zuhanó foglalási adatokhoz, az elmúlt napokban előfordult, hogy még 8-10 járata is felszállt. De ritkít már ő is serényen, a mai forgalmi mélypont annak köszönhető, hogy a Wizz mellett a Ryanair is egy kivételével az összes csütörtöki járatát törölte.