Újabb kortárs, nagyvonalú épület születik Debrecenben. A Nagyerdő közelében, Egyetem Tower néven megvalósuló beruházás keretében színvonalas lakóingatlanok kapnak helyet. A beruházó a fővárosi ingatlanfejlesztésben sem ismeretlen.
A ház története 2016-ban kezdődött, ahol az akkori beruházó a sugárút tucatépületeinek sorából kiemelkedő, exkluzív hotelt szeretett volna építeni. Az épület ekkor nyerte el a jelenlegi külső megjelenését.
A beruházás 2017-ben leállt, és csak az új megrendelő megjelenésével, két év múlva vett új lendületet. A tulajdonosváltás egyben funkcióváltást is jelentett, hotel helyett magas színvonalú lakóépület kialakításával bízták meg a terveket jegyző Balázs és Vecsey Építészirodát – írja az Építészfórum, ami hosszabb cikkben mutatta be az épülő ingatlan kvalitásait. Az építészek, mint írják, „funkcionálisan frappáns, megjelenésében egyedi, hangulatában mai, ugyanakkor a környezetébe is érzékenyen belesimuló” épületet képzeltek el.