Most, hogy az Apple lassan kétbillió (kétezer milliárd) dollárt ér, a céget vezető Tim Cook vagyona is megüti az egymilliárd dolláros álomhatárt – írja saját számításai alapján a Bloomberg.
A pénzügyi lap becslése tőzsdeinformációkon és önbevalláson alapszik, bár azt a Bloomberg is elismeri, hogy Cooknak akár kevesebb vagyona is lehet, ha olyan költései is voltak, amik nem nyilvánosak. A cégvezér egyébként többször elmondta, hogy halála előtt a vagyona nagy részét elajándékozná, és eddig is több millió dollárnyi Apple-részvényt ruházott át jótékony célból. A társaság szóvivője mindenesetre nem kívánta kommentálni a Bloomberg számításait.
Cook vagyona a portál szerint még csak jellegében sem hasonlít Mark Zuckerberg vagy Jeff Bezos megszámlálhatatlan és felfoghatatlan mennyiségű milliárdjához, az almás gyártó vezérigazgatója ugyanis jórészt részvényjuttatásokból tollasodott meg. 1998-ban csatlakozott az Apple-höz, a vállalat pedig azóta többször is meghálálta hűségét.