A tőkéből folytatnák a külföldi terjeszkedést és utólagos finanszírozási formákat vezetnének be. A régió egyik legnagyobb társadalmi hasznosságon alapuló befektetését kapta a programozóiskola.
450 millió forintos kockázati tőkét von be a Green Fox Academy az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-től – közölte a cég a Forbesszal.
Az Impact Ventures az egyetlen hazai, társadalmi hasznosságú befektetési alap, amely kifejezetten olyan szociális vállalkozásoknak nyújt kockázati tőkét, melyek skálázható és fenntartható üzleti eredményeken túl pozitív társadalmi hatást fejtenek ki. A kockázatitőke-alapkezelő összesen 6,5 milliárd forrásból, melyet a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Európai Beruházási Alap (EIF) biztosított. Két alapot indítottak, mindkettőt 10 éves futamidővel: a korai és növekedési szakaszban járó cégekbe fektető Impact Ventures II. Magántőkealap 5,312 milliárd forintot kezel, 100 és 600 millió forint között helyez ki egy-egy cégbe, míg az Impact Ventures I. Magántőkealap 1,25 milliárd forrást helyezhet ki magvető vagy korai szakaszban tartó vállalkozásokba, egyenként 45 és 100 millió forint között. A befektetés összegéből következik, hogy a Green Foxba az I. Magántőkealap portfóliójába kerül.