A Final Fantasy VII Remake nem egyedülálló vállalkozás, bár kétségkívül annak indult: teremtsünk újra egy játékkulturális szempontból forradalmi, ámbár 23 éves programot! A japán Square-Enixet végül beelőzte a Capcom nevű földije, a Final Fantasy VII Remake azonban így is figyelemreméltó jelenség,
Ha össze akarnám foglalni a Final Fantasy-játékokat, nagy bajban lennék, ez a japán szerepjáték-sorozat ugyanis egymással általában össze nem függő történeteket mesél el. Közös pontok mondjuk vannak, ilyen többek között, hogy a játékosok hatalmas lényeket idézhetnek a csatákban, vagy hogy az adott epizód mind technológiai, mind játéktervezési téren etalon kell legyen. Oké, utóbbi nem mindig sikerül, de egy-két kellemetlen példától eltekintve igenis szép eredmény, hogy egy 33 éve futó sorozat újabb részének megjelenése a mai napig olyan esemény, amire a teljes iparág odafigyel. Ennyire patinás múlt esetén külön kiemelendő, ha van olyan játék a sorban, amit nemcsak mint videojátékot, de kulturális eseményt is ünnepel a világ – az 1997-ben Playstationre megjelent Final Fantasy VII pont ilyen.
Egy gyilkosság mind felett
Annak idején a játékok narratív eszközei még nem voltak olyan kiforrottak, mint mostanában, ez a játék pedig olyan húzásokkal sokkolta a nagyérdeműt, amik évtizedekre példává, sőt, lassan inkább közhellyé emelték ezeket. A sztori szerint egy főleg technológia uralta fantáziavilágban kellett ökoterroristaként tevékenykedünk, szóval robbantgatnunk és ölnünk a szerintünk jobb ügyért. Mindehhez természetesen barátságos, rajzfilmes megvalósítás társult, de a fejlesztők azért nem hagyták, hogy elfelejtsük, mit is csinálunk valójában: a téteket soha nem látott magasságba emelték, mikor egy közkedvelt szereplőt egyszerűen megöltek a játék közepén.
