A koronavírus-járvány hatására
világszerte érezhetően erősödik a pánik. Nem is maga a vírus okozza a
legnagyobb károkat, hanem sokkal inkább az általa teremtett vészhelyzet. A
gazdaságban legalábbis mindenképp: a tőzsde zuhan, a vállalatok működése akadozik
vagy akár leáll. A cégek számára ezért most a legfontosabb feladat a
veszteségek minimalizálása, a káosz és a pánik elkerülése – ehhez pedig egy
hazai, közösségi médiafelületen futó szoftver nyújt ingyenes segítséget.
A jelenleg világszerte mintegy 40 országban fertőzést okozó koronavírus hetek óta uralja a közbeszédet. A bizonytalanság, és az ennek hatására erősödő pánik pedig nemcsak a lakosság tervezett utazásait és bevásárlásait befolyásolja drasztikusan, de az egész gazdaságra komoly következményekkel lehet. Az amerikai Dow Jones index 2008 óta a legrosszabb hetet produkálta, és az egyetlen tőzsdei vállalat, amely emelkedést ért el, az az arcmaszkokat gyártó 3M.
Egy közösségi médiafelületen futó hazai fejlesztés abban segít most a cégeknek, hogy minimalizálják a bizonytalanságot és pánikot, ezzel pedig a vírus várható negatív hatását.