Új irodatömb építését kezdte meg a Váci úti irodafolyosótól néhány méterre, a Dózsa György úton a GTC amerikai ingatlanfejlesztő. A ZDA-Zoboki Építésziroda négy, aszimmetrikus, hullámzó formájú tömböt képzelt el egy zárt belső udvar köré. A már építés alatt álló Pillar Irodaházat a világ egyik legnagyobb olajtársasága, az Exxon Mobil bérelte ki itteni központja számára.
Budapesten nincs túl jó dolga az értékes ipari épületeknek. A Dózsa György út, Angyalföldi út, Botond utca és Kassák Lajos utca által határolt tömbön belül 2018 nyaráig egy egészen különleges csarnoképület állt. Az utóbbi időben már csak szerelőműhelyeknek és több autómárka kereskedésének adott helyet, a mai ingatlanpiaci helyzetben teljesen nyilvánvaló, hogy valami értékesebbet lehet egy ilyen lokációra építeni. Ettől függetlenül kár, hogy az izgalmas csarnoképületet már csak fotókon láthatjuk.
Fotó: Kozelka Tivadar
Forrás: Magyar Építészeti Múzeum
Az egykori Aréna út 61. alatti épületet a Fiat (egészen pontosan a Fiat Automobilok Magyar Eladási Rt.) építtette. Az olasz márkának ekkoriban kifejezetten jól alakultak az eladásai, ezért egy új, nagy forgalmat kiszolgáló központ építése mellett döntöttek. A tervezéssel Quittner Ervint bízták meg, a korabeli szaksajtó szerint „Budapest legszebb service- és javítóműhelye” 1935-re készült el. De a nagy forgalom miatt hamarosan bővíteni kellett, ekkor épült a 26 méter széles és 33 méter hosszú szervizterem, amelyet oszlop nélkül, íves vasbetonszerkezettel hidaltak át. Ez a megoldás nappal egyenletes fényviszonyokat teremtett, éjszaka pedig belülről megvilágítva kiemelte az épület elegáns vonalait.