A Forbes egyik külsős szerzőjét díjátadóval egybekötött konferenciára hívták Dublinba. Egy sorban a Le Monde, a La Repubblica és a Süddeutsche Zeitung munkatársaival – élmény és beszámoló.
Néhány hete levelet kaptam, jelölték egy Forbesban megjelent cikkemet egy bevallom, általam addig ismeretlen újságírói díjra. Pedig ez nem más, mint az Európai Bizottság által évente kiosztott European Journalism Award on Diversity (EJAD), 2010 óta, tehát most hetedik alkalommal került rá sor. A kiválasztás szempontjai szerint olyan publikációkat keresnek, amik hatékonyan hirdetik Európa sokszínűségének fontosságát, pozitív integrációs példákon keresztül veszik fel a harcot a mindenfajta előítéletek, kirekesztések, többségi diszkriminációk ellen, legyen szó etnikai, vallási, szexuális orientáció- vagy genderalapú, és generációbéli különbözőségekről.
Ezévben természetesen a menekültprobléma került fókuszba és témába. A Forbes 2015 augusztusi számában szerepelt egy blokk, A menekültkérdés Forbes szemmel címmel, három történettel, ebből az egyik, egy Debrecenben megtelepedett damaszkuszi család sztorija lett a nominált. Nos, kb így kerültem most ide, a Dame Streetre, a Dublin Castle melletti Ivy névre hallgató virtigli irish pubba, hogy az eseményekről (a konferencia végét kissé ellinkelve) prompt beszámoljak.
Az Európai Bizottság Jogérvényesülési és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága által szervezett rendezvény(ek)en meglátszik a profizmus és az anyagi források rendelkezésre állása. Az utazás, transzfer (simán Mercedes 350S), szállás olajozott együttállása, a hihetetlen helyszínek, az előadók presztízse, a percre pontos menetrend. Miután mind a huszonnyolc tagállam (országonként egy újságíró, kivéve, ha szerzőpárosról van szó) megérkezett a szállodába, kezdetét vette az első napi (esti) program, a beszédekkel tarkított díjátadási ceremónia és gálavacsora.
Nem is akárhol, az ír nemzeti kegyhely és függetlenségi szimbólum Főpostán (General Post Office). Tudnivaló, hogy a vérbe folytott, 1916-os függetlenségi célzatú húsvéti felkelésnek ez volt a központja és utolsó fellegvára. Mementó ide vagy oda, a hivatal ma is üzemel, rendesen postahangulata van. Ettől még ohne zsenánt burkoltuk a Michelin csillagos séf által kreált falatkákat, ittuk a spanyol cavát és a francia borokat (egy kissé a szőlőhatártól északra vagyunk, sör meg, amiből csak helyit, nem volt), hallgattuk a mindenféle miniszterek, eu-s és helyi potentátok méltatását, mi 28-ak, a helyi elit és újságírótársadalom krémjével. A felhozatal nem gyenge, beszédet mondott az ír miniszterelnök-helyettes (és igazság+egyenlőségügyi) miniszter, Frances Fitzgerald, a hivatkozott Főigazgatóság elnöke, a finn Tiina Astloa, valamint David Stanton, migrációért és integrációért felelős ír államminiszter, és a tüneményes háziasszony és garde damme-unk, a ciprusi görög Lina Papamichalopoulou (nem mellesleg az Igazgatóság diszkriminációellenes és romaügyi koordinátora), továbbá az ír posta igazgatója is.
A három kihirdetett nyertes a horvát Dora Koretić, a spanyol Imane Rachidi és a német Verena Mayer. Három fiatal, okos lány, de jellemző is, hogy a harminc körüli (csak úgy repkedtek a patinás újságnevek, Le Monde, La Repubblica, Süddeutsche Zeitung, Adevarul, DenníkN, stb) csoportból jó, ha nyolcan voltunk fiúk, ami ivararány szempontjából részint jó, de genderszempontból akár kifogosálható is lehetne. Kaptak szép oklevelet, örültek nagyon, aztán mindahányan, jó százan, felmentünk a negyedikre (nettó a kihalt irodákon keresztül, mondom ez egy hivatal), ahol pazarul megterített helyszínen pazar, Dublin legjobb, csillagos éttermének, a L’Ecrivain-nak a cateringjában részesültünk a séf (Derry Clarke) személyes, szellemes közreműködésével.
Az egyéni, élvezeti és a sajtómunkási szempontokat egy pillanatra mellőzve, persze a másnapi eset volt a lényeg, egészen konkrétan a Dublin Castle konferenciatermében. Ez pedig a 7th EU Diversity Charters Annual Forum, (a kettő, a díjátadó és a konferencia kéz a kézben jár, de más esemény). Az egész napos rendezvény tematikája ugyanaz, mint a díjak szempontrendszere. Nem a nagy szavak a lényegesek, hanem az a sugárzó elkötelezettség, hogy ez a bizonyos, Európai Uniónak nevezett, alkalomadtán lebürokratázott és levízfejezett szervezetnek vannak arcai, akik hisznek valamiben. Hisznek a világ sokszínűségének a világra való pozitív visszahatásában, hisznek abban, hogy az emberi előítéletek által kiizzadt hátrányos megkülönböztetés az emberi jóindulat által visszaszorítható, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai problémák megoldandók és nem önös és demagóg célokra kihasználandók. És ezért lehet tenni és érdemes áldozni rá, és vannak, akik hasonlóképp gondolják. Nem mondom, hogy nem volt meglepő, hogy a legmagasabb szinten képviselt, több tíz- vagy százezer főt foglalkoztató, több tíz- vagy százmillió klienssel rendelkező világcégek (Sodexo, Medtronic, L’Oréal), mennyi pénzt és energiát fektetnek az emberi különbözőségek elfogadásába és elfogadtatásába, azt hiszem nem rossz állás Diversity Directornak lenni.
Megjelent sok nemzeti Diversity Charta alapító és vezető, tudniillik ez egy hálózat, a franciák kezdték el 2004-ben, azóta 17 tagállamban van önálló szerveződés, ez az ő éves szakmai összegzésük. Brüsszel feltett szándéka, hogy minden tagállamban alakuljon egy, és legnagyobb örömünkre a kávészünet übermeglepetése volt magyar szót hallani abból az okból, hogy esélyegyenlőségi és jogérvényesülési értelemben némileg botladozó hazánkban e hó huszadikán, azaz holnap alakul meg a honi tagszervezet, az Európai Sokszínűségi Karta Magyarország.
A jobb oldali képen a szerző és Lina Papamichalopoulou, az Európai Bizottság Jogérvényesülési és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága diszkriminációellenes és romaügyi koordinátora látható. Képek: Jászerényi Attila, Dublin.